Alább részletezzük, hogy 18 és 40 év között, miért is érdemes szinte mindenkinek élni a lehetőséggel.
Mint az ismeretes, július 1.-jével indul a kormány családtámogatási akciótervének egyik legmeghatározóbb eleme, a Babaváró hitel, amely lévén, kamatmentes, már-már alig nevezhető hitelnek. Néhány egyszerű feltételnek kell csupán megfelelnie a fiatal házaspárnak, és nemcsak a kamatokat, de még a kölcsön egy részét, vagy egészét is átvállalja az állam. Innentől pedig nemhogy hitelről, sokkal inkább támogatásról beszélhetünk a továbbiakban.
-
A március 12.-i Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján, minden olyan házaspár, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, jogosult lehet 10 millió forintos kamatmentes, szabadfelhasználású (azaz bármire elkölthető) hitelre.
-
A kamatmentesség feltétele, legalább egy gyermek vállalása július 1. után.
Amennyiben valamilyen okból mégsem születik gyermek 5 éven belül, úgy „büntető” kamatot kell fizetni egy összegben, melynek mértéke akár 2 millió forint is lehet.
Itt meg kell jegyezni, hogy leszámítva a „büntető” kamat egyösszegű teljesítésének nehézségét, még ezzel együtt is jóval kedvezőbb, mint bármely más, jelenleg a piacon lévő szabadfelhasználású hitel.
-
A Babaváró igénylésének főbb feltételei:
-
A hitelt csak olyan házaspárok igényelhetik, ahol a feleség 18 és 41 év közötti (azaz még nem töltötte be 41. életévét)
-
Mindkét félnek ez az első házassága. Illetve, az egyik fél lehet már elvált, amennyiben legalább egy gyermeket nevel.
-
Minimum 3 éves, folyamatos TB jogviszony az egyik félnek. Ebbe nappali tagozatos felsőoktatás is beleszámíthat.
-
Nem áll fenn olyan nyilvánvaló tény vagy körülmény, mely lehetetlenné teszi a közös gyermekvállalást.
-
Egyik fél sem lehet büntetett előéletű, és nem szerepelhet negatív KHR listán.
-
Az első gyermek születése után (ez a magzat 12 hetes korától már kérhető) az állam felfüggeszti 3 évre a törlesztést.
A második gyermek születése esetén, az elsőhöz hasonlóan, újabb 3 évre felfüggeszthető a törlesztés, valamint a fennálló tőketartozás 30%-a elengedésre is kerül.
A harmadik gyermek születésekor pedig a hátralévő teljes tőketartozást engedi el az állam.
A Babaváró hitelt a programban résztvevő kereskedelmi bankoknál lehet igényelni.
Az igénylőnek a bankok hagyományos, belső szabályzata alapján történő elbíráláson kell átesniük, így a különböző bankok eltérő feltételeket szabhatnak. E feltételek közötti eligazodásban pedig szakértő segítséget, a BankPont.hu csapata, a Babaváró hitel specialistája nyújt önnek.
Babaváró Hitel
-
maximum 10 millió forint összegű kölcsön
-
futamidő: 20 év
-
az első gyermek 5 éven belüli születése esetén a teljes futamidőre kamatmentes, a kamatot az Állam fizeti
-
100%-os állami kezességvállalás
-
havi törlesztő részlet: max. 50 000 Ft a kezességvállalási díjjal együtt
-
szabad felhasználású támogatás
-
a Bank akkor köt kölcsönszerződést, ha az igénylő az igénybevételi feltételnek megfelel + hitelképes
Kik igényelhetik?
Minden olyan házaspár, ahol
-
a feleség már betöltötte a 18. életévét, de még nem érte el a 41 éves kort
-
legalább az egyik házas fél 3 éve TB jogosult, vagy ugyanennyi ideig, vagy ideje felsőoktatási tanulmányokat folytat vagy folytatott
-
legalább az egyik házastárs az első házasságában él
-
mindkét fél Magyarországi lakcímmel rendelkezik
-
az igénylők köztartozásmentesek
-
az igénylők egyikének sincs a KHR-ben nyilvántartott tartozása
Igénylés
-
a kölcsönkérelmet a hitelintézetnél kell benyújtani az igazolásokkal együtt
-
a hitelbírálatot a Bank végzi
-
bírálati idő 10 nap
-
hitelbírálat a hitelintézet az általános belső szabályai szerint történik
Hitelösszeg, futamidő és törlesztők
A felvehető hitel összege maximum 10 millió forint. A maximális futamidő 20 év, a maximális havi törlesztőrészlet 50.000 forint.
Mire igényelhető?
A Babaváró hitel szabad felhasználású, a felhasználás köre nem korlátozott.
Ingatlanfedezet nélkül igényelhető
Az állam készfizető kezességének köszönhetően ingatlanfedezet nem szükséges.
Akár teljes tartozás elengedés
-
Az első gyermek születése esetén az ügylet a futamidő végéig kamatmentes
-
A hitelfelvételt követően született (vagy örökbefogadott) második gyermek érkezése után az aktuális tartozás 30%-a elengedésre kerül
-
A harmadik gyermek érkezése után az aktuális fennálló tartozás 100%-a elengedésre kerül (Gyermekvállalási támogatás)
-
Ha nem sikerül a gyermekvállalás, akkor a hitel piaci hitellé alakul és az igénybevett kamattámogatás összeget egyösszegben vissza kell fizetni (kamat mértéke a kamattámogatás megszűnése esetén: AKK 130 % + 5 %)